Címlap Látnivalók

Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről, ahonnan a több neves költőnk által is versbe foglalt híres királyok bora, vagy ha úgy tetszik, a nászéjszakák bora származik. De talán a Ság-hegy hallatán is többeknek elevenednek fel felejthetetlen élmények az ott látott kráterről, ahol a kitörés pillanatait olyan csodálatos módon megőrzött lávafolyásokban gyönyörködhetett.

Adorjánháza

Erről a két tanúhegyről, melyek mindössze 20 km-re helyezkednek el egymástól, és amik olyan merészen törik meg a Kisalföld síkját, többé-kevésbé már mindenki hallott. a köztük húzódó Marcal-medence sötét és veszedelmes mocsarairól, ingoványairól, végtelen nádasairól és hatalmas madártömegéről azonban már nyilván kevesebben tudnak. Ezen nincs is mit csodálkoznunk, hisz mi, emberek sokat tettünk azért, hogy az eredeti arculatának már csak mutatóban maradjanak nyomai, vagy még annyi se. Pedig nem volt mindig a Marcal gátak közé szorítva, a mellette húzódó földek sem voltak mindig felszántva, de még maga a Marcal sem volt mindig csendesen folydogáló keskeny folyócska. E csodálatos folyó mentén helyezkedik el Adorjánháza is.

Adorjánháza

További információk a www.marcal.extra.hu oldalon találhatók. Itt olvashatunk többek között a növény- és állatvilágról, tájtörténetről és az emberéletről is.

Adorjánháza

 
Google PageRank

IT-Nav Hungary Kft. | "Az elsők közé navigáljuk!"