A kormány célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, a falvakban élők életszínvonalának emelése és a helyi gazdaság élénkítése, ezért döntött a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a Magyar Falu Program bővítéseként az új támogatásról.
A Magyar Falu Program új pilléreként a 2000 lélekszám alatti településeken működő, újonnan nyíló, vagy újranyitó kisboltok akár 60-70 millió forint támogatásban is részesülhetnek, a programra a kormány 45 milliárd forintot biztosít.
Az új kiskereskedelmi egységek növelik a helyben elérhető szolgáltatások színvonalát, így hozzájárulnak a kistelepülések népességfogyásának megállításához, ami a Magyar Falu Program fő célkitűzése.
A megszűnés helyett megújuló és újranyitó falusi kisboltok új munkahelyeket hoznak létre és meglévőket védenek meg, illetve a beruházásokkal támogatják a kistelepülések gazdaságának újraindítását.
A támogatásnak köszönhetően létrejött üzletek valódi közösségi térként fognak működni, az alapvető élelmiszerek mellett vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazásával is foglalkozhatnak, illetve postai szolgáltatások is elérhetőek lehetnek.
A támogatás infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, illetve foglalkoztatáshoz igazodó támogatásra is felhasználható.
KAPCSOLAT
Adorjánháza Község Önkormányzata
Cím: 8497 Adorjánháza, Fő u. 26.
Telefon:06 30 261 2637
E-mail:adorjanhaza@iplus.hu
HASZNOS LINKEK:
- Hatályos jogszabályok elektronikus gyűjteménye
- EU magyar jogszabálykereső
- Elektronikus Cégjegyzék
- Elektronikus Pályázati Rendszer
- Elektronikus beszámoló
- Cégközlöny
- Európai Unió hivatalos magyar oldala
- FELVI.HU
- EU mezőgazdasági politika
- Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
- Földhivatal
- Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
- Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
- Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
- Nemzeti Választási Iroda
- BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
- Egyenlő Bánásmód Hatóság
- Közbeszerzési Hatóság
- Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
- Nemzeti Adó és Vámhivatal
- Nemzeti Innovációs Hivatal
- Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
- Gazdasági Versenyhivatal
- Központi Statisztikai Hivatal
- Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
- Nemzeti Élelmiszerlánc-bizottsági Hivatal
- Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
- Nemzeti Erőforrás Minisztériuma
- Vidékfejlesztési Minisztérium
- Magyar Nemzeti és Történelmi Jelképek
- Kormányzati Ügyfélvonal